HÍREK
Három az egyben
2017. február 16.

img418 Alaposan játékba lendült felnőtt női vízlabdacsapatunk, mely február 8 és 15 között négy bajnoki mérkőzést játszott.
Ennyi pedig még a jóból is sok. Márpedig lányaink a meccsek többségén jók, néhol még jobbak is voltak.  Az egyhetes sorozatterhelést hazai pályán, a Szentes ellen kezdték, amely mérkőzést nagy küzdelemben 9-7-re megnyerték. Három nap múlva egy szegedi bajnoki következett, melyen szintén előre garantálható volt a nagy küzdelem. Szerencsére lányainknak helyén volt a szíve, és ezt a meccset is behúzták 7-5-re. Majd újabb három nap múlva a nagy rivális Dunaújváros otthonába utaztak, ahol egy elmaradt bajnoki mérkőzésüket kellett pótolniuk. A pótlás megtörtént, a siker azonban elmaradt, a meccset 11-6-ra a riválisok nyerték. Sokat azonban nem bánkódhattunk, mert a lányok másnap már a hazai medencében játszották a soron következő idegenbeli meccsüket a sereghajtó Honvéd ellen (amely pályaválasztóként a Szőnyi úti uszodába hozta a meccset). Ez a találkozó érthető módon fáradtan kezdődött, ám a lányok a második negyedre belelendültek, és végül 19-5-re hozták a kötelezőt. A négymérkőzéses sorozatot tehát három győzelemmel és egy vereséggel zárták, ami egy hét alatt nem rossz teljesítmény.