HÍREK
Csaba királyfi
2017. február 17.

img420 András Csaba közel járt hozzá, hogy a koronát is fejére tegyék a franciaországi Metz-ben rendezett utánpótlástornán.
A mindössze 14,5 éves sportolónk ugyanis a nálánál jóval idősebbeket felvonultató ifjúságiak mezőnyében állt asztalhoz, és maradt is ott egészen az elődöntőig. Közben persze cseh, francia, szingapúri, török, japán és honosított kínai-azeri ellenfeleket vert meg. Hogy mégsem koronázták meg, az a nálánál jóval idősebb francia Bastien Rembert számlájára írható, aki nagy csatában legyőzte őt az elődöntőben. Ám, Csabinak így sincs szégyenkezni valója, hisz az ifik között elért bronzérem több mint bravúros eredmény. Csaba megszokott partnerével, Both Olivérrel a párosok versenyében is elindult, és ebben a számban is dobogóközelben végzett. A negyeddöntőben 3-2-re kaptak ki egy francia kettőstől.
A franciaországi tornán a magyar színeket a serdülő válogatott – András Csaba, Both Olivér és Terék Norbert - képviseli, és a fiúk az ifjúsági versenyt követően a saját korosztályukban is elindulnak, mely versenyt ezen a hétvégén rendezik.
 
Fotó: MOATSZ