HÍREK
Nagyköveti vizit
2017. március 13.

img455 Már sok náció megfordult klubunk asztalitenisz-csarnokában, ezúttal azonban egy nagy megtiszteltetésben is részesültek a házigazda szerepét vállaló sportolóink és edzőink.

A magyar és a japán asztalitenisz szövetségek ugyanis együttműködést kötöttek egymással, melynek keretében a két ország fiataljainak lehetőséget biztosítanak, hogy a másik nemzet edzésmódszereit is kipróbálhassák. Ebbe a történetbe kapcsolódott bele a szigetország magyarországi nagykövete, Junichi Kosuge, aki maga is nagy pingpongrajongó, és, aki katalizátorszerepet kívánt vállalni ebben az együttműködésben.

Március 10-én ennek az együttműködésnek a keretében négy japán diák, illetve egy-egy tanár és edző látogatott az asztalitenisz csarnokunkba, hogy részt vegyenek az edzésünkön. Az eseményre pedig a japán nagykövet is kíváncsi volt. Herendi Iván és edzői csapata a hétvégi meccsekre készülve ezen a pénteki edzésen a versenyhelyzeteket gyakoroltatta, és a japán fiúk ebbe kapcsolódtak bele. Az asztaloknál zajló magyar-japán pingpongcsatákat pedig a japán nagykövet is szemmel láthatóan nagyon élvezte. A négy fiatalember a március 13-i BVSC-s edzésen is részt vesz, és csak ezt követően utaznak haza.