Röplabda
Bemutatkozás

Klubunk korábban rendkívül fontos szerepet játszott a magyar női röplabdasport történetében. Sajnos a rendszerváltást követő átalakulás bennünket sem kímélt, s bár a csapatunk a 90-es évek első felében még a hazai bajnokság meghatározó együttese volt, a 2000-es évek elején a szakosztály is megszűnt.

Egyesületünk vezetése már régóta tervezte a röplabdás élet feltámasztását, s most a tervből valóság lett. Dr. Csákó Tamás szakosztályigazgató és Péter Krisztina szakosztályvezető vállalták, hogy újraszervezik szakosztályunkat.

Dr. Csákó Tamást nem igazán kell bemutatni, hisz ő is a BVSC-család tagja. 1963-ban igazolt egyesületünkhöz, majd később a serdülő és gyerek röplabda csapatunk hivatalos edzője lett. A 80-as évek második felében már a felnőtt csapat mellett dolgozott vezetőként, és irányításával a csapat 1991-ben a klub történetének legjobb eredményét produkálta azzal, hogy a kupában és a bajnokságban is a döntőbe jutott.

- Nagyon tetszett az az elképzelés, amelyet a klub vezetői felvázoltak. Én még jól emlékszem arra, amikor komoly röplabdás élet zajlott a klubban, és ezt a világot szeretném feltámasztani - nyilatkozta szakosztályigazgatónk.

img491

Nem túlzás azt állítani, hogy újonnan induló szakosztályunknak Péter Krisztina lesz a szíve és a lelke. Kriszta első NB I-es mérkőzését mindössze 14 évesen játszotta. 2010-ben közel kétszáz NB I-es mérkőzéssel a háta mögött hagyta abba a játékot, ám a röplabdának nem fordított hátat.

A magyar röplabdalegenda, a múlt század legjobb játékosának megválasztott Szalayné Sebők Éva tanította Krisztát a „szakmára” és arra, hogy edzőként éljen és haljon a tanítványaiért, melyet Kriszta a Palota RSC-nél és a Hercules Fiai Honvéd SE-nél is bizonyított. 

- Nagy reményekkel tekintek a jövő elé . Úgy érzem, a BVSC-Zugló az a klub, ahol a korábban megkezdett munkám ki tud majd teljesedni. Egy nagyon tehetséges gárdám van, akik a kezdő, a szupermini, a mini és a gyermek korosztályokban már többször bizonyítottak. A tervem, hogy belőlük fogom majd kinevelni a jövő BVSC-s felnőtt csapatát - nyilatkozta szakosztályvezetőnk.

A BVSC-Zugló csapata 2017. június 22-25 között a Klagenfurtban a United World Games (mini olimpia az U11-U19 közötti korosztályoknak) versenyen vesz részt, augusztus végén egy soltvadkerti edzőtáborral kezdik a felkészülést, ezt követően pedig kezdődnének az edzések egyelőre öt korosztályban - a manóban, a szuper miniben, a miniben, a gyermekben és a serdülőben -, amely csapatokat a budapesti és az országos bajnokságokba is nevezzük. 

SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN RÖPLABDÁZNI VÁGYÓ FIATALT SZAKOSZTÁLYUNKBA!

Szakosztályi adatok

Telefon +36 70 397 0514
E-mail
Facebook bvscröplabda